Fotó - Videó

Megnyitó: 2017. november 21. kedd 18 óra

A kiállítást Baki Péter nyitja meg.

"Mióta megismerkedtem a fotográfiával, folyamatosan készítek egy olyan hosszú-hosszú sorozatot, melyben mélyebb érzéseimet próbálom meg kifejezni. Ezek a fotók nem feltétlenül konkrétan egymáshoz kapcsolódó képek, inkább érzések, hangulatok, elvont gondolatok leképzései. Az sem fontos mindig, hogy mikor és hol készültek, illetve, hogy mit ábrázolnak. Inkább önmagukon túlmutató, meditatív, intim "képversek", fotográfiába sűrített, szavak által sokszor megfogalmazhatatlan gondolatok, melyek a mindenről és a semmiről egyszerre szólnak.
Mostani kiállításomon ennek a sorozatnak újabb képeit mutatom be."

Megtekinthető: 2017. december 8-ig a Galéria nyitvatartási idejében, hétfőtől péntekig 13 és18 óra között

Az emberi lét keretek és szabályok közé helyezi magát. Ezek adják a tájékozódási pontokat, viszonyítási alapokat a túlélés érdekében másokhoz, környezetünkhöz és önmagunkhoz.
De mi történik akkor ha ezek a keretek, határok csak félkészek és egymás mellett elcsúsznak, vagy éppen véletlenszerűen egymásba csúsznak?
Működnek-e egyáltalán az alapvető aktusok, ha saját kereteinket még mi magunk sem tudjuk tökéletesen értelmezni és feldolgozni?

Megnyitó: 2017. augusztus 29. kedd, 18 óra

Balázs Zsolt fotográfus kiállítását Fuchs Lehel, a Szellemkép Szabadiskola alapítója és művészeti vezetője nyitja meg.

Megtekinthető 2017. szeptember 15-ig, hétfőtől-péntekig 13-18 óra között.

FemMe

Megnyitó: 2017. március 21. kedd, 18 óra

A kiállítást Lazlo Lugosi photographer nyitja meg.
A Budapest Fotó Fesztivál hivatalos programja.

Megtekinthető 2017. április 7-ig, hétfőtől-péntekig 13-18 óra között.

Az egyedi fotótechnikával készült „szelfek" a női lét titkait kutatják. A kiállításhoz kapcsolódóan bemutatásra kerül az azonos címen megjelent fotóalbumom. A témában más kollekcióval már több kiállításom volt Budapesten, és vidéken. Egy olasz és egy spanyol könyvkiadó rendszeresen felhasználja fotóimat kiadványaik borítójaként.

A kiállítást 2016. november 15-én kedden 18 órakor,
Szluha Krisztina szerkesztő-riporter nyitja meg.
Megtekinthető 2016. december 2-ig, hétfőtől-péntekig 13-18 óra között.

Függetlenség és erő. Így jellemzi sorozatának főszereplőit Magérusz Anna.
A „Pandórák”-ban olyan karaktereket állít középpontba, akik a hagyományos női szerepek és sztereotípiák létjogosultságát kérdőjelezik meg. Törekvésük, hogy kialakítsák, megtartsák és elfogadtassák a társadalmi elvárásoktól független, egyedi nőiségüket. Képi megfogalmazása klasszikus arányú és beállítású portréfényképezést idéz. A képek mellett személyes történetükből egy-egy mondat olvasható.

Magérusz Anna Budapesten született. Jelenleg Budapesten és Barcelonában él, illetve dolgozik. 2015-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán, ezt követően a divatfotográfus katalán házaspár, Béla Adler & Salvador Fresneda stúdiójában töltötte szakmai gyakorlatát. Anna fotóprojektjei a személyes, a konceptuális és a dokumentarista műfajok határán mozognak.

Horváth Kriszta munkapad 1

Mutasd az asztalod, én megmondom!

munkaPAD rovatunk aktuális válaszadója: HORVÁTH KRISZTINA, fotós
Ebben a sorozatban bemutatjuk hol és hogyan dolgoznak tagjaink, elmesélik és megmutatják hol lesz az ötletből terv, a tervből tárgy, termék, alkotás, és ehhez a folyamathoz mi minden egyéb társul még.

Mikor tudsz a legjobban dolgozni? Melyik napszak a legtermékenyebb számodra?
Ha munka, akkor azt hiszem hajnalban a legkoncentráltabb a figyelmem. Ha alkotás, akkor azt hiszem, bármelyik óra alkalmas lehet, csak meg tudjak teremteni hozzá egy nyugodt előszobát.

Melyik a tervezés-kivitelezés során legtöbbet használt tárgyad?
A fényképezőgép! De azt hiszem, ha jobban belegondolok a naptáramban lévő jegyzeteim és a ceruzám. Nagyon sokat írok, rajzolok. Infókat, terveket, gondolatokat, szóvicceket. Holnapot és tízévutánt. A naptáram naptárfunkciója azt hiszem másodlagos.

Mi inspirál leginkább?
Ha a környezetem, a körülettem lévő emberek jól vannak.

Melyik serkentőszer csúszik jobban munka mellé: kávé vagy tea? Esetleg rum?
Reggel nagyküblikávé, napközben hideg citromos tea csatosüvegből, este a laborban sör.

Hogyan és mi által tudsz továbblendülni, ha elakadtál egy folyamat során?
Talán ha hagyom, nyugtatom egy kicsit és más gondolatot mozgatok meg, vagy magamat, a testemet. A Duna parti séták kutyáimmal mindig segítettek. A rohanga-goranga.

Hallgatsz-e zenét, esetleg rádiót munka közben? Ha igen, mit? Ha nem, akkor?
Én is meglepődtem magamon, amikor észrevettem, hogy szeretem a csendet. Csendben szeretek dolgozni. Persze, a hívótálcák mosogatásánál már jöhet a Barabás Lőrinc.

Mi hiányzik leginkább az asztalodról, hogy jobban menjen a munka? Minek örülnél igazán?
Bármennyire próbálok dacolni a világgal, de be kell látnom, hogy egy asztal jól jönne.

Speciális kiegészítés a képekhez: 3 képet készítettem, ez 3 munkapad-variáció, mivel nincs asztalom. A gang, a raktár és a szobabelső az a három színtér, aminek minden zegzuga munkám színtere. Ezek fotóját fóliára nyomtattam és összefotóztam.
Apró albérletemből indult el közös történetünk a képekkel. Otthonom minden zegzuga egy-egy kép története. A házunk legtetején egy gangos teraszon és egy padlástéren keresztül jutok el a belső térig. Olyan ez az út, mint egy kép útja. Ez a három helyszín a munkapadom. Ezen három színtérről készült fotókat nyomtattam fóliára és helyeztem egymásra olyan sorrendben, mint ahogy hazaérkezem. Előtér-középtér-háttér.

Krisztina további fotóit és munkáit itt találhatjátok:
http://fenyszedok.hu/horvathkrisztina/index.html

Pólya Zsombor 1.

MunkaPAD rovatunk aktuális válaszadója: PÓLYA ZSOMBOR, intermédia művész

Ebben a sorozatban bemutatjuk hol és hogyan dolgoznak tagjaink, elmesélik és megmutatják hol lesz az ötletből terv, a tervből tárgy, termék, alkotás, és ehhez a folyamathoz mi minden egyéb társul még.

Mutasd az asztalod, én megmondom! - Zsombor esetében azért elakadt a szavunk, mert munkapadként ő a saját fejét használja legtöbbet, ezt mutatja a két csatolt fotója is. Szerencsére neki nem akadt el a szava. Íme a válaszai!

Mikor tudsz a legjobban dolgozni? Melyik napszak a legtermékenyebb számodra?
A bioritmusom mostanában nagyon változó, de általában este, éjszaka vagyok aktív.

Melyik a tervezés-kivitelezés során legtöbbet használt tárgyad?
Mikor mi. Legtöbbet a számítógépet használom, de ötleteimet és gyors terveimet legtöbbször papírra vetem tollal. Van egy 6 éve tartó munkám, ahol minden nap bevonalkázok egy 5x5 cm-es négyzetet ceruzával. 5 mm-es vonalakat húzok úgy, hogy ne legyen átfedés sem hézag, tehát minden nap fogok ceruzát is a munkámhoz (és még valószínű sokáig fogok, mert ezt a gyakorlatot az egyik volt tanárom adta, aki azt mondta, hogy 3 hónap alatt el lehet érni, hogy teljes szürke, egyöntetű négyzetet kapjak, de a mai napig nem sikerült). Nincs különben kedvenc technikám, az ötlet, határozza meg a médiumot.

Mi inspirál leginkább?
Minden. Attól kezdve, hogy elindulok és megyek valahova a városban és különböző impulzusok érnek, vagy ha látok valamit a tv-ben vagy bóklászok a neten és befogadom a befogadhatatlan mennyiségű adatot.
Természetesen inspirálnak a kiállítások, pályázati témák, kortársak és ismerősök munkái.
Az egyik ötletem például kávéfőzés közben jött, de volt olyan, ami házibuliban, tehát tényleg minden.
Számomra meghatározóan fontos a beszélgetés, konzultálás. Sokszor előre tud lendíteni vagy egy új ötletet inspirálni.

Melyik serkentőszer csúszik jobban munka mellé: kávé vagy tea? Esetleg rum?
Ha munkáról van szó, akkor kávé és cola.

Hogyan és mi által tudsz továbblendülni, ha elakadtál egy folyamat során?
Ahogy írtam feljebb, leginkább a beszélgetések tudnak továbblendíteni, ha elakadtam. Illetve ami szerintem fontos, hogy csinálni kell mindig valamit és ötletelni. Mivel nincs olyan, hogy rossz ötlet, mert két kevésbé jó ötletből lehet egy jó, vagy egy rossznak hitt ötlet egy kis változtatással lehet nagyon “jó”.

Hallgatsz-e zenét, esetleg rádiót munka közben? Ha igen, mit? Ha nem, akkor?
Ha festek, akkor hallgatok zenét, de ez mindig hangulatfüggő. Ha a számítógépen dolgozom, akkor a tv van bekapcsolva, háttérzajnak.

Mi hiányzik leginkább az asztalodról, hogy jobban menjen a munka? Minek örülnél igazán?
Nehéz kérdés, mert szerintem elég egy papír és egy ceruza akármihez, mivel ha tervben már létezik egy munka, azt ugyanolyan műnek tekintem, mint a véglegeset. De ha muszáj mondanom valamit, akkor szeretnék egy saját műtermet, ami nem a szobám és kicsit nagyobb is (most 10 nm-en dolgozom), igaz ez nem tárgy, nem fér el az asztalomon. Ha asztal méretűt kell mondanom, akkor egy középformátumú és/vagy síkfilmes fényképezőgépre vágyom már régóta, akár stúdió felszereléssel.

Zsombor munkáiról továbbiakat itt tudhattok meg:
zsomborpolya.com
www.facebook.com/zsomborpolya