Térkövetelő tárgyak - Kovács Máté keramikus kiállítása 08.24

Megnyitó: 2021. augusztus 24-én kedden 18 órakor.

A kiállítást megnyitja: Borka Réka író, költő.
Design- és művészetteoretikus, a MOME doktorandája.

Megtekinthető 2021. szeptember 3-ig, hétfőtől-péntekig 13-18 óra között.

Máté a kerámia-szakmában eltöltött 14 évvel a háta mögött, ennek a széles spektrumú mesterségnek minden technológiáját elsajátította. A sok-sok tapasztalat felhalmozásának azonban nem az lett a következménye, hogy letette a voksát egy adott irányzat mellett. Megtalálja az átfedéseket a technológiák között, egy gipszből faragott porcelán-öntőforma és a durva samottos agyag egymásra hatása ő rá is visszahat, és széles körű tudásának köszönhetően bátran feszegeti ezeket a határokat és nyúl hozzá a különböző anyagokhoz. Mátét a technológia mellett egyaránt inspirálják emberek, tárgyak és az őt érő benyomások, ezt pedig be is tudja építeni a kapott feladatokba is, mint pl. a vakoknak tervezett rehabilitációs készlet esetében. Ráadásul a különböző folyamatok térben és időben jól megférnek egymással.

Önálló művészi tevékenysége mellett fontosnak tartja a közösségben létezést, a CriminalCraft alkotócsoport alapító tagja. A csoport révén került közelebb a magas hőfokú fatüzelésű égetési eljáráshoz. Második önálló kiállításán az elmúlt év ezen technikával készült tárgyaiból összeállított válogatás látható, a Zebegényben épített, Kádasi Éva által tervezett kemencéjükben égetve. A szakmában megszokottá vált tárgytípusok mellett megjelennek már-már funkcionalitásukat vesztett műtárgyak, ezzel újabb határterületet megnyitva a képzőművészet felé. A természetközeliség a technika sajátossága és ez az itt kiállított tárgyakon is tetten érhető. Az alkotó célja irányítani a láng által formált felületeket és nem bebújni a "véletlen" esztétikuma mögé. Az így létrejött tárgyak nem beolvadnak a környezetükbe, hanem teret követelnek maguknak.