designjunction London 2014

A tagság igényeihez igazodva igyekszik a FISE minden évben minimum egy külföldi szakvásáron részt venni, mely során nemcsak a kiállító tervezők érvényesülését segíti elő, hanem egész tagságát képviseli. A nemzetközi érdeklődés középpontjában álló Designjunctionon való megjelenés számunkra különösen fontos, mert 2014-ben az egyesület, reagálva az utóbbi pár évben gyökeresen megváltozott bemutatkozási platformokra, megújítja a fiatal iparművészek pályakezdését segítő stratégiáját. Ezt segítené elő az erre az alaklomra összeállítandó korszerű tipográfiával megjelenítendő friss arculatunk.

A 2011-ben alapított Designjunction ( www.thedesignjunction.co.uk ) design szakkiállítás és vásár megrendezésének már második évében Londoni Design Fesztivál legjelentősebb eseményévé nőtte ki magát. A kiállítás sikerének titka a gondosan megválogatott cégek, tervezők (magas minőségen kivitelezett kisszériás, nem ritkán kézműves technikákkal is kialakított kortárs designszemléletet tükröző termékekkel lehet jelentkezni) nagyközönségnek való bemutatása mellett a kiállítók lehetőségeit is igyekeznek színesíteni: a nyilvános bemutatkozás mellett zártkörű eseményeket szerveznek a galériások, buyerek és újságírók számára.

Az egyesület töretlen lendülettel dolgozik azon, hogy a pályakezdő művészek számára bemutatkozási lehetőséget biztosítson. A 2014-es londoni Designjunctionon való részvétel minden szakterületről a 10 legjobb, szakmailag legelismertebb fiatal művészeknek adhat lehetőséget arra, hogy egy rangos nemzetközi eseményen megmérethessék magukat, egy olyan időpontban, amikor a designszakma figyelme oda összpontosul.

A kiállító művészek névsora: Batisz Mikós-Farkas Anna, Hegedűs Andrea, Józsa István, Kiss-Gál Gergely, Koós Daniella, Meixner Etelka, Vidó Nóra, Szabó Edit, Zalavári József.