B Ő R x B E T Ű - Horn Enikő /ENIHORN/ és Székffy Anikó /ATIPO/ közös kiállítása

B Ő R x B E T Ű - A táskatervező találkozása a grafikussal
Horn Enikő /ENIHORN/ és Székffy Anikó /ATIPO/ közös kiállítása

A kiállítást Koós Daniella formatervező nyitja meg.
Megtekinthető 2023. április 6-ig, hétfőtől-péntekig 13-18 óra között.

Horn Enikő, az idén 10 éves ENIHORN márka tervezője, tulajdonosa. 1992-ben lett bőrdíszműves, majd sokkal később 2009-ben diplomázott divattervező szakon a francia tervezői és oktatási szemléletű párizsi főiskola Mod’Art International budapesti karán. 2013-ban, a Milánóban végzett táskatervező kurzus után indította el első ruha- és táskakollekcióját, ahol már a ruhák, mint a táskák kiegészítői jelentek meg. 2014 óta működik az ENIHORN márka bemutatóterme a VI. kerületi Izabella utca 45. szám alatt.
A FISE Galéria ‘BŐR x BETŰ’ kiállításán a környezetvédelemmel és újrahasznosítással évtizedek óta tartó szoros kapcsolata, valamint a 2000-es évek elejéig még sokszor használt nyomdatechnikák, a régi Gutenberg kézisajtó és a nyomdafesték illatának szeretete adta Horn Enikő kezébe az inspirációt, amely most a kiállításon összehozta Székffy Anikóval.
A táska tervező évekkel ezelőtt kapott néhány, a felületén nagyon sok hibával kikészített juhbőrt, melyet mostanáig őrzőtt, de nem tudta mire felhasználni. Most a nyomdafestékkel és a plakátnyomtatás lehetőségével újjávarázsolta a bőröket, melyekből így gyönyörű, hordható alkotásokat lehetett megálmodni, készíteni. Emellett szabászati hulladékból megmaradt neoprene anyaggal is kísérletezett a nyomdában. A kiállításon a ‘betűs darabok’ mellett bemutatott zöld, eozin hatású bőrök hangulata pedig visszatükrözi azt, hogy mai világunkban újra szeretjük a töredezett, régi hangulatú, kopottas, de új dizájnba öltöztetett tárgyainkat.

Székffy Anikó nyomdász családba született (tényleg, az összes rokon valamilyen módon kapcsolódik a szakmához). Gyerekkorában pausszal, letraset-tel és töltőceruzával játszott, rendszeresen (mai napig) egyik kedvenc tevékenysége a ceruzahegyezés.
Nyomdaipari Szakközépiskolát végzett, utána az akkor még Iparművészeti Főiskolán, Kiss Istvántól tanulta a tipográfiát. Az érettségit követően azonnal vállalkozó lett, majd 2010-ben megalapított saját cégét Atipo Design néven, azóta is önálló grafikusként dolgozik. Utóbbi tíz évben többnyire belvárosi éttermek az ügyfelei, állandó grafikusként napi szinten tartja velük a kapcsolatot. Szereti a különleges és hagyományos megoldásokat. Ha egy könyvet vagy szórólapot kézbe vesz, első dolga, hogy megszagolja a papír illatát :) Szenvedélye a szakmája, ha megkérdezzük mit csinál munkaidőben, ez a válasza: „Rakosgatom a betűket."