A figurák létrehozásánál egy absztrakt, stilizált, minimalista formavilág megteremtésére törekedtem. A kézzel formált artistáknál sokkal inkább a mozdulat lendülete, esszenciája, a legfontosabb befoglaló formák, tömegek, sziluettek megragadása volt a cél, mintsem a figurák részletes, anatómiailag pontos elkészítése. A kidolgozás rusztikus, a felületek nem feszesek, nincsenek a végletekig eldolgozva. A fém egyik fő tulajdonsága az, hogy hideg és merev, a mozgásban lévő artista azonban nem lehet merev és statikus. Így a kidolgozás módjában igyekeztem megjeleníteni a dinamikát, a lendületet, így az összhatás szobrászian rapszodikus. A trapéznál az összekapaszkodó két figura alkotja a nyakék egyik részét, a vékony trapéz pedig a másikat, a zárszerkezetet, hurkot, amibe az egyik artista térdhajlata beakad. Ragaszkodtam hozzá, hogy a két alak szétválaszthatatlan legyen, és a trapézzal együtt adjanak ki egy egészt, ez az elem tartsa össze a nyakék zárszerkezetét. A piros zsinór két szálból indul, a két vég találkozását egyként rögzítettem, amit szimbolikus gesztusnak szántam, ez is jól reprezentálja az egységet, az összetartozást. A piros szín visszatérő eleme a kollekciónak – a kínai „Red Thread of Fate” (Yīnyuán hóngxiàn) mitológiának, tradíciójának újragondolásaként, modern megfogalmazásaként jelenik meg a nyakékekben. Bár az eredeti történet szerint a piros fonal a jó szerencse és a házasság, igaz szerelem szimbóluma, én a kollekció létrehozásánál az összetartozásra és az elválaszthatatlanságra, a kapocsra, a kötelékre asszociáltam. A piros árnyalatai és a trapéznyakéknél megjelenő igazgyöngy az ókori kínai ékszerek esztétikáját, színvilágát idézi – ezekkel az elemekkel tisztelgek a kínai tradíciók előtt, teszek kísérletet a kínai cirkusz beemelésére.