by Subject » Kerámia - Porcelán » Rejka Erika
pendrivetartó medálok
Színezett porcelán,dekorfesték (platina), Plexi
2016
2008. ban nyertem el a Moholy-Nagy Formatervezési ösztöndíjat, és több mint egy évet töltöttem el a Herendi Porcelánmanufaktúrában. A bevállalt tárgyaim közül ez a tárgytípus volt a pályázatom számomra legérdekesebb része, lehetőséget adott, hogy a porcelánon kívül más, egyéb anyagokat társítsak egy tárgyon belül össze, s az általam megszokottól sokkal kisebb méretben, felhasználva a gyárra oly nagyon jellemző hagyományokat. Az ékszer feladat izgalmas kihívás volt. A porcelán törékenységét ellensúlyozni kellett egyéb anyagokkal, izgatott az a feladat, hogy a reprezentatív tárgyak megtervezésénél egyenlő felekként egy másik anyagok is szerepeljenek a porcelán mellett ugyanazon a tárgyon belül. Nemcsak esztétikailag ellensúlyozták a porcelánt, hanem a használat során fellépő sérülésektől védték a beépített pendrive-okat. Érdekes és tanulságos volt az úgynevezett nemes és kevésbé nemes anyagok (az előtt sem, s azóta sem tartom magaménak ezt a fogalmi meghatározást) párosítása, mind technikailag és átvitt értelemben.