Egyesületi élet
Tekla a budapesti nagymamánál tett újabb látogatásakor a kendvenc játszóterénél különleges dologra lett figyelmes. A tér magába szippantotta a színeket és formákat, ezzel különleges látványt idézve. Ez ismerős volt számára, hiszen amikor barátnőjével Borival pörcsiznek az óvoda udvarán a homokozó, a csúszda, a hinta és az óvoda épületének körvonala is egyetlen egy képpé sűrűsödik össze.
A látvány által nyújtotta varázslat teljesen hatalmába kerítette, megpróbálta emlékezetében előkeresni, hogy amikor utoljára itt járt,hol volt az nagy magas fa, melynek ágai között fészkelt a feketerigó, vagy Pista bácsi melyik ablakból integetett ki pontban 10:12 perckor.
Dévai Zoltán Kivonatok- Hely című kiállításán, ahol maga a művész lesz segítségünkre, folytatjuk a mesét, miközben a hagyományos fotográfiai technikákon keresztül és azokat meghaladva alkotunk, keresve saját terünket is.
Időpont: 2018. március 24. szombat 11 órától 13 óráig
Helszín: FISE Galéria
Ajánlott korosztály: 8 éves kortól
A foglalkozás díja: 1500 Ft /// Tesókedvezmény: -10%
A foglalkozásokat a KACs műhely tartja:
Elek Ágnes rajz-vizuális kommunikációs szakos pedagógus, textiltervező művész
Nagy Anikó múzeumpedagógus
Regisztráció: kacsmuhely@gmail.com
Elszakadva a valóságtól
Ücsörgés a kémia órán, ácsorgás a zsúfolt hetes buszon, egy kevésbé izgalmas könyv bekezdésének olvasása újra és újra. Veled is előfordult már, hogy valamilyen tennivaló közben egy egészen más dimenzióba kerültél, teljesen máshol jártak a gondolataid?
Milyen érzés, amikor egy számodra kedvelt tevékenységnél megszűnik a tér és idő, és teljesen átadod magad annak, amivel éppen foglalkozol?
Lőrincz Attila és barátai Köztes állapot című kiállításához kapcsolódó foglalkozásunkon komoly kérdéseket feszegetünk, párhuzamos világokba csöppenünk, mindezt könnyedén és játékosan.
Az alkotó foglalkozás alkalmával a művészek központi figuráját “megsétáltatva”, a kollázs technikát felhasználva látunk (belső)világot és helyezzük önmagunkat egyensúlyba.
Időpont: 2018. február 24. szombat, 11 órától 13 óráig
Helyszín: FISE Galéria
Ajánlott korosztály: 8 éves kortól
Részvételi díj: 1500 forint
Bővebb információ és regisztráció: kacsmuhely@gmail.com
Idén Valentin-napon a konzumista fogyasztás helyett a kötődésekre, kötődéseinkre fókuszálunk!
Bartha Marianna Manna, önkéntes kötő és társai segítségével ezen a délutánon köthetünk sálat, sapkát, barátságot és embereket össze.
Gyere el: ha tudsz kötni, ha szeretnél kötni, ha szeretnél megtanulni kötni, ha kérdésed van, ha társaságra van szükséged ezen a napon! Ugorj be 10 percre vagy maradj végig!
Várunk párokat és társakat, barátokat és magánzókat!
Hozhatsz fonalat és kötőtűt, de anélkül is lesz valami.
Az eseményen online bejelentkezik aktuális, Bentlakás című kiállításunk alkotója, Söptei Eszter textilművész is.
Időpont: 2018. február 14. szerda 17 órától 18.30-ig
Helszín: FISE Galéria - Budapest, Kálmán Imre u. 16.
Párna-csata a FISÉben, avagy variációk egy témára
Csíkos, pöttyös, kockás, színes, kötött, horgolt, szövött, nyomott, régi, új…
Hogyan fér meg ennyiféle anyag egy lakásban? Milyen lakástextilek találhatók meg a te otthonodban? Melyek teszik azt otthonossá? Illetve mitől otthon az otthon?
Hozd magaddal a kedvenc tárgyadat, ami számodra fontos, ami otthonná teszi a szobádat, lakásotokat, házatokat!
A foglalkozás során a lakáskultúra fogalomkörén keresztül ismerkedünk meg a különböző textúrájú, minőségű anyagokkal, textilekkel. A textiltervezés során pedig mindenki elkészítheti saját kispárnáját, miközben kipróbálhatja a különleges, textilre hőpréselhető fóliákat is!
A kiállításhoz kapcsolódva igazán rendhagyó módon, ezen a napon virtuálisan is bekapcsolódhatsz a foglalkozásba, a kellemes otthonodból is alkothatsz velünk!
(Ehhez nem kell mást tenned, mint regisztrálni a programra és jelezned, hogy te otthonról kapcsolódsz be a foglalkozásba, amihez mi elküldjük az ahhoz szükséges alapanyagokat.)
Ajánlott korosztály: 6 éves kortól
A foglalkozás díja: 1500 Ft
A foglalkozásokat a KACS Műhely KACS műhely tartja:
Elek Ágnes rajz-vizuális kommunikációs szakos pedagógus, textiltervező művész
Nagy Anikó múzeumpedagógus
REGISZTRÁCIÓ: kacsmuhely@gmail.com
Facebook event
CSALÁDI PROGRAM SZOMBATRA
Elek Ágnes és Nagy Anikó, a KACS Műhely alapító-munkatársai szuper programmal várnak mindenkit 2018. január 13-án, szombaton 11 órától a FISE Galériába, hogy csudát lássunk és alkossunk állatokból, színekből, formákból!
Mi történik egy galériában, ha elmennek a látogatók, kialszanak a fények?
Sokszínű anyagok, formák, színek, részek hogyan válnak egésszé? Korponay Csilla gereben állatai szemszögéből (is) elemeire szedjük a Fresh FIShEs 10. kiállításon bemutatkozó alkotók munkáit.
Egy igazán izgalmas múzeumpedagógiai foglalkozás keretében játszunk el egy életre kelt kiállítás gondolatával.
Ajánlott korosztály: 6 éves kortól
A foglalkozás ingyenes.
Érdeklődés és regisztráció: elmelet@fise.hu
FB esemény => ITT
Utolsó lehetőség találkozni az alkotókkal, kérdezni, beszélgetni, vendégkönyvbe szépeket írni!
FINISSZÁZS
2018. január 25. csütörtök 18 órától
Facebook event -> ITT
2018-as kiállítási évadunkat hagyományaink szerint az új tagok csoportos bemutatkozó kiállításával indítjuk.
Immár tizedik alkalommal találkozhatnak az érdeklődők a legfrissebb FISE tagokkal és munkáikkal egy fiatalos, lendületes tárlaton, ahol az egymás mellé kerülő alkotások egy képbe sűrítve mutatják meg a sokféle hátteret, ahonnan tagjaink érkeznek.
Megnyitó: 2017. január 9. kedd 18 óra
A kiállítást Fiáth Henrietta designteoretikus nyitja meg.
Kiállítók: Bajcsi-Nagy Balázs, Balázs Marianna, Bíró Zsófia, Brada Hedvig, Dévai Zoltán, Elek Ágnes, Fabricius-Nagy Emese, Fazekas Veronika Borbála, Hegedüs Klára Zsófia, Horányi Kinga, Karaba Gábor István, Korponay Csilla, László Edina, Lőrincz Andrea Mária, Nagy Klaudia, Neuzer Zsófia, Papp Zsófia, Réthey-Prikkel Tamás, Szőnyegi Zsófia, Tengely Nóra, Tóth Barbara, Vágó Zsófia, Varga Anita, Varga Gergő
A meghivón és a Facebook- megjelenéseken Dévai Zoltán, Fabricius-Nagy Emese, Tengely Nóra, Elek Ágnes és Neuzer Zsófia munkái láthatók.
A kiállítás szervezésében nélkülözhetetlen segítséget nyújtott Diera Eftimia design- és művészetmenedzsment szakos hallgató.
Facebook-eseményITT.
A kiállítás megtekinthető január 26-ig hétköznapokon 13 és 18 óra között.
FELSZÍN
Andrási Edina keramikusművész és Kusnyár Eveline festőművész kiállítása
MEGNYITÓ: 2017. december 12. kedd 18 óra
A kiállítást megnyitja: Fazekas Ildikó design- és művészetmenedzser
A megnyitón Baky Dani zenél
A képző - és iparművészet határterületén alkotó Andrási Edina legújabb munkái a Fénylepények, melyek forma és anyagkísérletek révén létrejött világító porcelán szobrok. Munkái egyik jellegzetessége, az anyagukra vonatkozó megtévesztő hatás. A papír és a porcelán ötvözésének köszönhetően, vékony és átlátszó porcelánformákat épít, melyek megjelenése egy lágy és hajlékony anyagot feltételez, így keltve konfliktust a látvány kézenfekvő és ésszerű magyarázata között.
A munkák személyes indíttatását képezik a művész saját testén megtapasztalt formai, minőségi változások, melyek a várandósság témaköréhez kapcsolódnak. A rogyadozó formák tehetetlenséget idéző hangulatát, a belsejükben lévő fény keltette pozitív asszociációk oldják fel.
Kusnyár Eveline legfrissebb , hímzett képeinél a különböző rétegek kapcsolatával kísérletezik. Fotókat és festményeket egészít ki varrással. A fonal minden esetben megváltoztatja a kép eredeti mondanivalóját, új jelentést rak hozzá. Nem elhanyagolható azonban a varrás képre gyakorolt rombolása sem.
Megtekinthető 2017. december 22-ig a Galéria nyitva tartási idejében: hétfőtől-péntekig 13 és18 óra között
Október utolsó hétvégéjén A Shapes of Hungary - FISE szervezésében öt utánozhatatlan, innovatív magyar designer képviselte az országot a kontinens egyik legnívósabb vásárának, a Blickfangnak bécsi állomásán. Az Ausztria, Németország és Svájc közt ingázó grandiózus kiállítás- és vásársorozat évről évre a kontinens legígéretesebb designereit vonultatja fel.
A Shapes of Hungary 2013-ban Koós Daniella formatervező projektjeként a FISE égisze alatt azzal a céllal jött létre, hogy az összefogott designerek, belsőépítészek, bútorgyártók, öltözék- és ékszertervezők közös erővel érvényesülhessenek a nemzetközi piacon. A SoH csapata az utóbbi években többek között a London Design Week legfontosabb kiállításain (Tent, Designjunction) is kiválóan szerepelt, ahogy bécsi Blickfangon is már visszatérőként jelenik meg.
Kiállítóinkról kicsit bővebben:
Edőcs Márta
Márta hosszú utat járt be az építészeti üvegek tervezésétől az üvegtálakon keresztül az ezüsttel ötvözött üvegékszerekig, akinek munkái az európai piac mellett immár Amerikában és Japánban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A felszíni csillogásnál jobban érdekli a formában rejlő üzenet, így nem meglepő, hogy ritkán enged ki bármilyen munkafolyamatot a kezei közül. Üvegékszereit maga olvasztja, csiszolja és kombinálja ezüsttel, így téve őket végképp egyedivé.
www.martaedocs.hu
Goabora – Papp-Vid Dóra
Dóra a legkülönfélébb hazai és nemzetközi gyártóknak tervezett, mielőtt a tudatos divat jegyében megalapította volna a Goabora-t. A tervező doktori kutatásának területe az intelligens és új fejlesztésű alapanyagokra irányul, így sajátmárkás kollekciójának darabjai is mind környezetbarát, gyakran alternatív alapanyagokból, a lehető legkíméletesebb energiafelhasználással és minimális hulladék termelése mellett készülnek. A Goabora lazán illeszkedik a trendekbe, mivel a márka hitvallása, hogy egy-egy darabot tulajdonosa hosszú éveken át, változatlan komfortban viselhessen.
Koodform – Koós Daniella
Daniella saját márkája, a nemzetközileg is ismert Koodform az egyedi bútoroktól kezdve a legkülönfélébb ajándéktárgyakig bezárólag széles skálát fed le. A fiatal tervező munkáit a funkcionalitás mellett a trendeken túlmutató játékosság határozza meg, melyet tökéletesen ellensúlyoz, hogy a Koodform termékei sok esetben a társadalmat feszítő problémákra is igyekeznek érvényes válaszokat adni. 2016-ban a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíjnak köszönhetően létrejött a Koodform gyermekeket célzó almárkája, a Kidform, melynek első, a fenntartható gyermekbútorokat fókuszba helyező kollekciója 2017-ben elnyerte a Határtalan Design Díjat.
www.koodform.com
Moringa – Molnár Réka
Réka nem hisz a száraz funkcionalitásban. A Moringa alapító-tervezőjének legfőbb célja, hogy olyan tárgyakat alkosson, melyek a használat során életre kelnek, változnak és ezáltal bennünket változtatnak meg. Különféle lakástextiljei és kiegészítői mellett hőérzékeny, játékos mintájú bögréivel Londonban már nagy sikert aratott, magyar tervezőként szinte egyedülálló módon negyedik alkalommal lesz jelen a Blickfangon.
www.moringa.hu
YOZA – Józsa István
István szobrász édesapja révén gyermekkorától szívta magába a fémalakítás és famegmunkálás praktikáit, melyeket a MOME formatervező szakán tökéletesített. A YOZA márka alapítója számára az alkotás az anyaggal való kísérletezéssel kezdődik, mindent felülíró értéknek pedig az időtlen modernséget tartja, mely rendre visszaköszön küllemre légies, mégis hihetetlenül stabil alkotásaiban. A YOZA minimalista és gyakran szabadon alakítható bútorcsodái egyaránt merítenek a japán origami technikákból és a gyémánt ihlette építészeti rácsszerkezetekből, így válva a letisztult irodák és otthonok ideális berendezésévé. A YOZA márka 2014-ben csatlakozott a Shapes of Hungary csapatához, melynek köszönhetően bútorai mára számos hazai külföldi designrajongó otthonának megbecsült darabjaivá váltak.
www.yoza.eu
A Shapes of Hungary csapatát elérhetitek a Facebook-on és az Instagramon is!
- ‹ előző
- 22 / 28
- következő ›








