Megnyitó 2023. május 31-én szerda 18 órakor.

Megnyitja: Szabó Eszter, a Lakáskultúra magazin főszerkesztője.
Megtekinthető június 16-ig.

Érint/és törés/vonal
"Antal Balázs tárgytervező keramikus művész az anyag érintését, a tudatos alkotói döntéseket és az alkotás során keletkezett véletleneket párosítja, illeszti, rendezi mini installációkba. Vizsgálja a direkt és indirekt módon érintéssel torzított tárgyakat melyeket itt-ott egzakt formákkal párosít. A művész kompozíciókat, egyúttal impressziókat tár a néző elé és kapcsolódik hozzá.
Anyag és gondolat kísérletek a használhatatlan használhatóságára, a kifejezésmód keresésére. Törekvés az érintés, mint gesztus és a törés, mint visszafordíthatatlan változtatás újraalkotására."

Május 20-21-én és 27-28-án megtekinthető lesz a margitszigeti Kristály Színtérben a FISE - Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület kiállítása is.

Az egyedi alkotások között találhatóak festmények, rajzok, plakátok, de sokszorosító grafikai eljárással készült munkák éppúgy, mint speciális grafikai kiadványok, nyomatok, tervek és megvalósult arculati anyagok. A szöveg formálása betűkből és betűk által, valamint a tartalmi mondanivaló vizuális megjelenítése egyaránt szoros és elválaszthatlan kapcsolatban van a textussal, és az írott tartalom befogadásában egyenrangú szerepet tölt be.
Reméljük, hogy a tárlat anyaga új gondolatokat ébreszt majd szemlélődőkben, és ha könyvet nem is ítélnek meg a borítója alapján, de más szemmel néznek majd vizuális kultúra ezen alkotásaira.

„2023-ban Budapest Könyvfővárossá is válik. Élménnyé, közösségi cselekvéssé formáljuk az olvasást.”

www.konyvfovaros.hu

Megnyitó 2023. június 20-án kedden 18 órakor.
Megnyitja Ujj Zsuzsa keramikusművész.
Megtekinthető 2023. július 7-ig, hétfőtől-péntekig 13-18 óra között.

Szövegelő kerámiák
Várbiró Kinga Evelin keramikusművész nemcsak felmutatja a korunkban mindenkit érintő problémát, hogy a bennünket bombázó különböző impulzusok közepette mekkora kihívás és erőfeszítés fókuszálni, de a maga művészi eszközeivel, rövid szöveges üzeneteivel nem tűnékeny sms-ekben kommunikál, hanem általános érvényű mondandóját maradandó anyagban örökíti meg. Egy áttekinthetőbb és egyszerűbb világ utáni vágyból születő kerámiái csendes, önreflektáló nyugvópontok a lüktető digitális tér befolyása alatt álló kusza mindennapokban.

Turzó Kristóf tervezőgrafikus moduláris betűrendszert, tipográfiára épülő arculatot és kísérleti betűket mutat be. A betűk, mint illusztrációs elemek szerepelnek a munkáiban. Gyakran az olvashatóság határait feszegetve, az információ átadását háttérbe szorítva. Ezzel teret adva a kísérletezésnek és a vizuális szövegelésnek.

A FISE Galériában átvehető és megvásárolható nyitvatartási időben. Átvehető azok számára akik szerepelnek benne és a hozzájárulást befizették illetve megvásárolható minden érdeklődő számára.
Hívjátok fel ismerőseitek figyelmét is vadonatúj katalógusunkra, valamint a FISE történeti könyvünkre is! Ezek és a további korábbi kiadványunk megvásárlásával is támogatható a Egyesületünk működése.

A személyes átvételre, az ünneplésre ragyogó lehetőség a pénteki éves közgyűlésünk, ami egybeesik a Fresh FISHES kiállításunk finisszázsával!

Érint/és törés/vonal - Antal Balázs tárgytervező keramikus művész kiállítása

Megnyitó 2023. május 31-én szerda 18 órakor.
Megnyitja: Szabó Eszter, a Lakáskultúra magazin főszerkesztője.
A kiállítás megtekinthető: június 16-ig, 13-18 óra között.

Érint/és törés/vonal
"Antal Balázs tárgytervező keramikus művész az anyag érintését, a tudatos alkotói döntéseket és az alkotás során keletkezett véletleneket párosítja, illeszti, rendezi mini installációkba. Vizsgálja a direkt és indirekt módon érintéssel torzított tárgyakat melyeket itt-ott egzakt formákkal párosít. A művész kompozíciókat, egyúttal impressziókat tár a néző elé és kapcsolódik hozzá.
Anyag és gondolat kísérletek a használhatatlan használhatóságára, a kifejezésmód keresésére. Törekvés az érintés, mint gesztus és a törés, mint visszafordíthatatlan változtatás újraalkotására."

„Design, mint hal a vízben”- a FISE történeti könyvet bemutató kiállítás megnyitó és könyvbemutató

A kiállítást megnyitja: Polyák János, a FISE korábbi elnöke.
A vendégeket köszönti: Mascher Róbert, a FISE jelenlegi elnöke.

Időpont: 2023. február 15. szerda
18.00 - Kiállításmegnyitó
18.45 - EASEWE / Erasmus+ FISE Projektismertető (az emeleten)
előadó: Dés-Kertész Dóra
19.15 - fogadás, beszélgetés

A kiállítás megtekinthető: 2023. február 24-ig, hétfőtől-péntekig 14-18 óra között.
- - -
„Design, mint hal a vízben – a Fiatal Iparművészek Stúdiója története” Kránitz Tibor és Mascher Róbert könyve

Hogyan kezdődött? Hogy lehetett 720 kiállítást, eseményt megrendezni? Ki volt az az 1595 művész, aki a FIS-ben kezdte pályáját?

A most megjelent könyvünk ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ, dokumentálja az utókor számára független szervezetünk történetét, pillanatnyi helyzetét. Az első fejezetekben elsősorban szakmai közösségünk kialakulását ismerhetik meg olvasóink, majd bemutatjuk a működését, a helyet, ahol kiállításainkat szervezzük. Különálló részekben foglalkozunk tevékenységünkkel, ahol néhány kiemelt megmozdulást idézünk fel a kezdetektől napjainkig. A folytatásban publikációk, érdekességek, képösszeállítások, közzétételével állítunk emléket az egyesület első négy évtizedének, végül hiánypótló adatbázisokat teszünk közzé, a FISE összes eddigi tagjának és kivallatásának a jegyzékét.
A február 15-én megnyíló, a könyvet bemutatóján kiállításunkon kézbe is vehetjük a 304 oldalas munkát, melynek segítségével reméljük sikerült láthatóvá tenni, megörökíteni, a FISE miként segíti a designereket, hogy úgy élhessenek, mint hal a vízben!

Facebook esemény. https://www.facebook.com/events/1216421315642889

Fresh FIShEs XV. - a FISE 2022-ben felvett friss tagjainak bemutatkozó kiállítása

Megnyitó 2023. május 8-án hétfőn 18 órakor.
A kiállítást megnyitja Fazekas Ildikó design- és művészetmenedzser.
Megtekinthető 2023. május 26-ig, hétfőtől-péntekig 13-18 óra között

A korábbi években a kiállítási sort mindig az új tagok bemutatkozása nyitotta az év elején, de számos változás, kényszer és optimalizálás miatt a mostani tárlatunk melegebb időkre került. Ezzel a tavaszi újrakezdéshez, az energiák kicsattanásához csatlakozunk idén, és ezzel a lelkesedéssel várunk minden érdeklődőt!

Kiállítók: Benke Noémi, Berkes Anna Csenge, Berkes Áron Kolos, Bődey Júlia, Budai-Kónyi Borbála, Dénes Petra, Diriczi Csenge, Domonyi Erzsébet, Juhász Viktor Ferenc, Légrádi Lili, Litvin Natasa, Mákos Gergely, Molnár Csaba, Nguyen Tran Norbert , Rozsályi Boglárka, Sümegh Anna, Székffy Anikó, Szula Gergely, Varga Levente + elmélet szakos új tagjaink: Nagy Anikó, Tóth Ditta

Mint minden évben, közhasznú Egyesületünk idén is fogadja az 1%-os felajánlásokat!
Kérjük, ne feledkezzetek meg erről a lehetőségről, hogy ilyen módon is támogassátok működésünket!

Az 1%-ot tartalmazó nyilatkozat eljuttatása a munkáltatóhoz:
Azok, akik bevallási kötelezettségüket munkáltatói adóbevallás útján teljesítik, az adó 1+1%-ról szóló rendelkező nyilatkozatot tartalmazó borítékot adhatják le munkáltatójuknak nyilatkozat kitöltésével, lezárt, adóazonosító jelével ellátott borítékban elhelyezve, személyesen vagy postán eljuttatva.

Az 1%-ot tartalmazó nyilatkozat eljuttatása a NAV-hoz:
Ezt az adózó megteheti az szja-bevalással együtt, illetve külön is. Rendelkezni a NAV új online felületén, vagy az erre a célra rendszeresített 20EGYSZA nyomtatványon lehet. Ezt azok az adózók is megtehetik, akiknek a NAV készíti el az adóbevallását. A nyilatkozatot borítékba helyezve postán is el lehet juttatni a NAV részére. - Forrás: https://www.nav.gov.hu/nav/szja/szja

"Az egyesület célja, hogy iparművészek (kézműves és ipari tervezők) pályáját, a kulturális és művészeti életbe való beilleszkedését, jelenlétét és továbbfejlődését, a művészeti munka kibontakozását segítse. Lehetőséget teremtsen bel- és külföldi kiállításokon való szereplésre, művésztelepeken való részvételre. Naprakész információs bázist képez, vizuális nevelési, szervezési és kommunikációs feladatokat lát el. "
( FISE Alapszabály 1.2.1. pont)

Mindenkit arra kérünk, az szja adóbevallás során a FISE javára ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át, és mivel nagy kampányt nem áll módunkban folytatni, kérjétek erre ismerőseiteket is!
A felajánláshoz az Egyesület nevét és adószámát kell megadni.

A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület adószáma: 19638744-1-41

Köszönjük!

Nemlétező fajok eredete - Berecz Vanda textilművész kiállítása
Bőrlények Haeckel és Dall-E találkozása

Megnyitó: 2023. április 18. kedd 18 óra.
A kiállítást Vizi Kata Veronika építész - Májusfa projekt - nyitja meg.
Megtekinthető 2023. május 5-ig, hétfőtől-péntekig 13-18 óra között.

Mi a közös a bőriparban, Ernst Haeckel-ben, és a mesterséges intelligenciában?
Berecz Vanda 2020 óta készít főleg állati bőrből és szőrből kisplasztikákat. A Nemlétező fajok eredete című kiállítás ezeknek az anyagoknak a transzformációját mutatja be egy játékos kísérleten keresztül.
A különféle bőrök és szőrök az ipari feldolgozás során részben elveszítik természetes tulajdonságaikat: a mesterségesen előállított színek, és a felszíni sérüléseket eltüntető kikészítési eljárás eredménye egy szinte műanyagnak ható, homogenizált felület.
A geometrikus elemekből építkező kisplasztikák a természetben fellelhető, organikus struktúrákra reflektálnak. Fajtájuk nem beazonosítható, egyaránt megtalálhatóak bennük növények, tengeri állatok, gombák és gerincesek karakterjegyei is.
A pusztán művészi indíttatásból létrehozott, mesterséges fajok evolúciója a virtuális térben valósult meg. A felülnézeti, műtermi fotókon dokumentált műtárgyak a 19. századi természettudományos ábrázolásmódhoz hasonló képet mutatnak. A fotók alapján az OpenAI által fejlesztett mesterséges intelligencia, a Dall-E hozott létre további, virtuális egyedeket.
A Dall-E által generált variációkat tablókra rendezve, digitális utómunkát követően, Haeckel litográfiáinak hangulatát idéző grafikák születtek, amelyeket nyomtatásban, az eredeti művekkel együtt kiállítva tekinthetnek meg a látogatók.

A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület örömmel biztosít helyszínt a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Művészeti és Művészettudományi Szekció három tagozatának előadásaink és azok kiállításainak.

A rendezvény célja, hogy a felsőoktatásban tanuló hallgatók önálló, magas színvonalú művészeti alkotásainak tevékenységeinek és művészetelméleti kutatási eredményeinek bemutatásához és megmérettetésének biztosítson lehetőséget.

A CRAFT ÉS DESIGN tagozat előadásainak időpontjai:
DESIGN: április 13. 13:00
CRAFT 2.: április 14., 10:00
CRAFT 1.: április 14. 13:00

Helyszín: FISE Galéria / Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület
1054 Budapest, Kálmán Imre utca 16.

Ez évben az OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekcióját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara és az ELTE Savaria Egyetemi Központ rendezi.

Az "Art and Inclusion" Erasmus projekt eredményeinek bemutatója, beszélgetés és művészetterápiás workshop a FISE Galériában 2023. április 4-én 18 órakor.

Az "Art and Inclusion" projekt (2020-1-PT01-KA204-078809 ART INCLUSION3) célja az volt, hogy a művészet és a kultúra segítségével elősegítse az inkluzív oktatást, illetve a sérüléssel és mentális nehézségekkel élők társadalmi befogadását. Az elmúlt években, öt különböző országból izgalmas és inspiráló művészeti projekteket és jó gyakorlatokat gyűjtöttünk össze.

A FISE EST folyamán lehetőséget kapunk a jógyakorlatok megismerésére, valamint előadásokat hallhatunk a művészet és a fogyatékkal vagy mentális sérüléssel élő emberek társadalmi inklúziójának lehetőségeiről. Emellett bekapcsolódhatunk egy interaktív művészeti workshopba is!

B Ő R x B E T Ű - A táskatervező találkozása a grafikussal
Horn Enikő /ENIHORN/ és Székffy Anikó /ATIPO/ közös kiállítása

A kiállítást Koós Daniella formatervező nyitja meg.
Megtekinthető 2023. április 6-ig, hétfőtől-péntekig 13-18 óra között.

Horn Enikő, az idén 10 éves ENIHORN márka tervezője, tulajdonosa. 1992-ben lett bőrdíszműves, majd sokkal később 2009-ben diplomázott divattervező szakon a francia tervezői és oktatási szemléletű párizsi főiskola Mod’Art International budapesti karán. 2013-ban, a Milánóban végzett táskatervező kurzus után indította el első ruha- és táskakollekcióját, ahol már a ruhák, mint a táskák kiegészítői jelentek meg. 2014 óta működik az ENIHORN márka bemutatóterme a VI. kerületi Izabella utca 45. szám alatt.
A FISE Galéria ‘BŐR x BETŰ’ kiállításán a környezetvédelemmel és újrahasznosítással évtizedek óta tartó szoros kapcsolata, valamint a 2000-es évek elejéig még sokszor használt nyomdatechnikák, a régi Gutenberg kézisajtó és a nyomdafesték illatának szeretete adta Horn Enikő kezébe az inspirációt, amely most a kiállításon összehozta Székffy Anikóval.
A táska tervező évekkel ezelőtt kapott néhány, a felületén nagyon sok hibával kikészített juhbőrt, melyet mostanáig őrzőtt, de nem tudta mire felhasználni. Most a nyomdafestékkel és a plakátnyomtatás lehetőségével újjávarázsolta a bőröket, melyekből így gyönyörű, hordható alkotásokat lehetett megálmodni, készíteni. Emellett szabászati hulladékból megmaradt neoprene anyaggal is kísérletezett a nyomdában. A kiállításon a ‘betűs darabok’ mellett bemutatott zöld, eozin hatású bőrök hangulata pedig visszatükrözi azt, hogy mai világunkban újra szeretjük a töredezett, régi hangulatú, kopottas, de új dizájnba öltöztetett tárgyainkat.

Székffy Anikó nyomdász családba született (tényleg, az összes rokon valamilyen módon kapcsolódik a szakmához). Gyerekkorában pausszal, letraset-tel és töltőceruzával játszott, rendszeresen (mai napig) egyik kedvenc tevékenysége a ceruzahegyezés.
Nyomdaipari Szakközépiskolát végzett, utána az akkor még Iparművészeti Főiskolán, Kiss Istvántól tanulta a tipográfiát. Az érettségit követően azonnal vállalkozó lett, majd 2010-ben megalapított saját cégét Atipo Design néven, azóta is önálló grafikusként dolgozik. Utóbbi tíz évben többnyire belvárosi éttermek az ügyfelei, állandó grafikusként napi szinten tartja velük a kapcsolatot. Szereti a különleges és hagyományos megoldásokat. Ha egy könyvet vagy szórólapot kézbe vesz, első dolga, hogy megszagolja a papír illatát :) Szenvedélye a szakmája, ha megkérdezzük mit csinál munkaidőben, ez a válasza: „Rakosgatom a betűket."