2018-ban a FISE Design Párbajt Debrecenben tartottuk, ahol a vetélkedő résztvevői a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium, valamint a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulói voltak az alábbi csapatbeosztásban:
1. csapat: Avacz Dániel, Bundi István, Jendrek József Dániel / Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, grafika szak
2. csapat: Zolcsák Evelin, Virág Orsolya, Harangi Móni / Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium, divat- és stílustervező szak
3. csapat: Balogh Anna Kamilla, Babotán Boglárka, Csillag Erika / Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium, animáció szak
4. csapat: Balogh Ágoston, Farkas Gergely, Éliás Tamás / Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, animáció szak
5. csapat: Péntek Petra, Török Sarolta, Nagy Fruzsina / Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, festő szak
6. csapat: Bekecs Nikolett, Kalmár Anna Flóra, Borsodi Kitti / Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium, ötvös szak

A feladatkiírás szerint a csapatoknak 3 óra állt rendelkezésre, hogy iskolájuk által szervezett kiállítások megnyitójára tervezzenek és modellezzenek az intézmény általános megjelenéséhez illó tálaló és szervírozó eszközöket, valamit emellett pohárjelölőket. A feladathoz egy-egy, kiállításmegnyitókon is fellelhető rágcsálnivalót is húztak a csapatok, így kellett tálalót tervezni vaníliás karikának, ropinak, perecnek, ostyarúdnak, nachos chipsnek és sós aprósüteménynek.

A zsűri: Győrffy Zoltán építész, Szoboszlai Lilla, a b24 Galéria vezetője, Halász D. János, az eseménynek helyet adó Ifjúsági Ház Debrecen ügyvezető igazgatója, és Rejka Erika porcelántervező, a FISE vezetőségi tagja

A 7. FISE Design Párbajt az 1. csapat, azaz Avacz Dániel, Bundi István, Jendrek József Dániel nyerte, az Ifjúsági Ház Debrecen különdíját pedig a 6. csapat kapta, vagyis Bekecs Nikolett, Kalmár Anna Flóra, Borsodi Kitti.

Köszönjük az intézmények együttműködését, a diákoknak a részvételt és nagyon komolyan vett munkát, a jövőben minél több szakmai sikert kívánunk!

(Több fotót a FISE Facebook oldalán találhattok!)

A Design Hét 2018 keretében nem csak a budapesti közönséghez szeretnénk eljutni, hanem idén először több vidéki városban is felbukkanunk kiállítással, eseménnyel, beszélgetéssel

Design Hét Debrecen
MUSTRA, prezentációs est
Egyesület, ami fiatal alkotókért jött létre 35 éve és mai ugyanazon célokért dolgozik. Ékszertervező, aki a hétköznapjait álmodja, csiszolja, foglalja egyedi ékszerekbe.Építész, aki vizuális csenddé simít zsúfolt tereket. Formatervező, aki magastüzű kerámiákba plántál növényeket. Textiltervező, aki a textilt 3D nyomtatással kombinálja. Párbaj, ahol csapatok terveznek és modelleznek szigorú keretek között.
Ezekről mind szó (és kép) esik október 10-én, szerdán este a Nagyerdei Víztoronyban.

Előadók:
Az est vendégelőadója: Győrffy Zoltán és Novák Róbert, építészek, a felújított Nagyerdei Víztorony tervezői

Mascher Róbert DLA, a FISE elnöke /// FISE-mese
Dávid Attila Norbert, ékszertervező /// Egyedi ékszerek, egyedi történetek
Dévai Zoltán, építész /// Vizuális átlagolás_Helyek
Strohner Márton, formatervező /// PLANTER
Tóvaj Rozália, textiltervező művész /// Future traditions
Fazekas Ildikó, design- és művészetmenedzser /// Design Párbaj

Facebook esemény

Design Párbaj 7.
A hetedik Design Párbaj ismét valami újdonsággal készül. A szabályok változatlanok, de a helyszín új, 2018-ban Debrecenből jelentkezünk!

Résztvevőink ezúttal művészeti középiskolák diákjai, akik csapatban mutatják meg, hogyan képesek a tervezés és modellezés eszközeivel kreatívan reagálni a helyszínen ismertetett feladatra a rendelkezésükre álló eszközök és alapanyagok használatával.
Az esemény célja, hogy a nem szakmabeli közönség kötetlen keretek között betekintést nyerhessen a tervezés folyamatába.
Szeretettel várunk mindenkit, aki érintett vagy érdeklődik az alkotás iránt, aki maga is alkotó, vagy pusztán kíváncsi arra, mi zajlik egy tervezőasztalnál!

Az esemény időtartama: 3 óra
A tervezés után a csapatok prezentáció során bemutatják a munkájukat.

Az események együttműködő partnerei: Ifjúsági Ház Debrecen, Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium, Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola.

Facebook esemény

Design Hét Győr
Design most! FISE 2018 kiállítás
Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület vendégkiállítása és Design Hét Győr pályázaton zsűrizett helyi designerek bemutatkozása.
Helyszín: Győr, Széchenyi tér 5. Apátúr-ház
Megnyitó: 2018.10.12. 17:00

Facebook esemény

GYERTEK SOKAN, VÁRUNK TITEKET!

SÁRGA BÖGRE, GÖRBE BÖGRE

A Budapest Design Week során bemutatott kiállítás címe egy nyelvtörő: Sárga bögre, görbe bögre. A kiállítás kurátora, Agnieszka Jacobson-Cielecka arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon kiemelhető-e egy, a régió országaira jellemző szín, melyet a cseh, szlovák, magyar vagy lengyel tervezők előszeretettel választanak projektjeikben? A kiállítás kísérletet tesz Lengyelország és a szomszédos országok színbeli identitásának megállapítására. A kiállításon a cseh, lengyel, szlovák és magyar tervezők által hasonló tárgyakhoz választott színeket elemzik: vázák és textíliák színeit vizsgálják. Az összegyűjtött tárgyak alapján olyan színösszetételek keletkeznek - rózsaszín és égszínkék, zöld és sárga -, melyek Csehországból, Szlovákiából, Magyarországról és Lengyelországból származó projekteken tűnnek fel.

Megnyitó: 2018. október 9-én kedden 18 órakor.

Az esemény a Design Hét Budapest hivatalos programja
Kurátor: Agnieszka Jacobson - Cielecka
A kiállítás szervezője: Adam Mickiewicz Intézet
Társszervező: Stalowa Wola Regionális Múzeuma, FISE Galéria, Lengyel Intézet Budapest

Facebook esemény és tovább információk: ITT

Megtekinthető 2018. október 19-ig, hétfőtől péntekig 13 és 18 óra között

Bábel tornya
diákok és szaktanárok közös ékszerkiállítása

Megnyitó: 2018. szeptember 18-án kedd 18 óra

A kiállítást megnyitja: Fazekas Ildikó, design- és művészetmenedzser

Első alkalommal került meghirdetésre az Országos Ötvös Pályázat kiírása BÁBEL TORNYA címmel, melynek célja a magyar ötvös képzések összekötése, a tehetségek támogatása, egymás látásmódjának és nyelvezetének megismerése, a határok kiterjesztése és új perspektívák teremtése.

Az oktatók egymástól függetlenül pontozták a beérkező pályázatokat, így alakult ki a végső eredmény.
A legjobb alkotásokból született kiállítás a szaktanárok tárgyaival egészül ki.
A diákok közülük hárman díjat nyernek!

Díjátadó 2018. szeptember 21-én 16:00-kor lesz a KÉKBEN!
Az esemény az ÉKSZEREK ÉJSZAKÁJA kiemelt kiállítása, mely a FISE támogatásával jön létre.

Megtekinthető 2018. október 5-ig, hétfőtől péntekig 13 és 18 óra között!

Facebook-esemény

Hírek Mátranovákról

A FISE ötvösei ismét komoly létszámmal ismét birtokba vették az alkotóházat, tizenöten tevékenykednek olvasztott fémekkel és egyéb - hétköznapi ember számára akár félelmetes - anyagokkal és eszközökkel. Főként alumíniumot öntenek, domborítanak és cizellálnak.
Sőt, Borkovics Laci bácsi, a legfantasztikusabb és legsokoldalúbb támaszunk és segítőnk kérésére szélkakas is készül!
"A hangulat pompás, az idő remek!" - ez a tájékoztatás érkezett a csapattól, amelyeket a fotók alapján nem semmiképp nem tudnánk megcáfolni!
Hajrá ötvösök!

Kunigudja kertje

Visszatekintő mini-rovatunk jelentkezik 2016-os élményekkel.

Évértékelő: Dés-Kertész Dóra, ötvösművész

1. Mi volt számodra 2016 legjobb élménye?
A legjobb élmény a novemberi Ékszerek Éjszakája volt. Rengeteget dolgoztunk a szervezőtársaimmal (Huber Kinga, Kecskés Orsi, Kerékgyártó Szilvi, Stomfai Krisztina és Vékony Fanni) azért, hogy a sikeres első év után újra létre tudjunk hozni egy igazán színvonalas és izgalmas rendezvényt, kiállítássorozatot. Nagyon büszke vagyok, mert úgy érzem, sikerült: nagyszerű kiállítások, rengeteg új tárgy született, és a programokra tavaly is nagyon sokan látogatottak el.

2. És mi volt a legnagyobb bosszúsága?
Nem tudok egyetlen legnagyobb bosszúságot kiemelni, apró bosszúságok folyamatosan értek. Nagyon küzdelmes volt pl. az Ékszerek Éjszakája anyagi feltételeit előteremteni, sok pályázatot kellett írnunk, mire sikerült pénzt nyernünk a fesztivál megrendezésére. De persze irtó bosszantó az is, amikor kutyakakiba lép az ember. Gyanítom, ezek 2017-ben is rendszeres bosszúságok maradnak… Igyekszem azért nem ezekre koncentrálni.

3. Mi volt a leginspirálóbb dolog, ami 2016-ban történt Veled?
A mátranováki ötvös alkotótábor, ahol hosszú idő óta először valóban teljesen ki tudtam szakadni a hétköznapokból. És persze minden egyes külföldi utazás.

4. Mi volt az az új élmény, amivel tavaly találkoztál először, és milyen tapasztalatot szereztél általa?
Tudom, hogy sokaknak ez természetes állapot, de nekem még új: nyáron hazahoztam a műhelyemet és elkezdtem otthon dolgozni. Egyelőre még furcsa, hogy a magánéletem és a munkám ennyire összefolyik, miközben nagyon élvezem is a szabadságot, amivel jár. Még tanulom, hogyan kell egyensúlyozni.

5. Fogadalom 2017-re / üzenet magadnak és másoknak a következő évre:
Rengeteg tervem és projektem van már erre az évre is, de nem mertem elhatározni, hogy mindet meg is valósítom. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy az ember ne legyen türelmetlen magával, apró lépésekben kell gondolkodni, és szépen, lassan haladni előre, nem szabad mindent akarni, kapkodni. Szóval tulajdonképpen mégis van egy fogadalmam: időmenedzsment terén fejlődni. ;)

Még többet Dóráról:
www.dorades.com
www.instagram.com/doradesjewelry
www.ekszerekejszakaja.com

Munkapad - Nagypál Dóri

Nagypál Dóri munka közben

Mutasd az asztalod, én megmondom!
munkaPAD rovatunkban bemutatjuk hol és hogyan dolgoznak tagjaink, elmesélik és megmutatják hol lesz az ötletből terv, a tervből tárgy, termék, alkotás, és ehhez a folyamathoz mi minden egyéb társul még.

Válaszadó: NAGYPÁL DÓRI enteriőr tervező, üvegtervező

Mikor tudsz a legjobban dolgozni? Melyik napszak a legtermékenyebb számodra?
Az attól függ, mennyire sürget a határidő. Ha sürget, akkor bármikor összekapom magam. Ha nem lóg felettem Damoklész kardja, akkor a délelőtt inkább a ráhangolódás, inspiráció, apró ügyek elintézésének ideje és délután lendülök bele – zavartalanul pedig éjjel tudok legjobban dolgozni.

Melyik a tervezés-kivitelezés során legtöbbet használt tárgyad?
Ma már a számítógép kihagyhatatlan, nekem azért is, mert igyekszem minél többet távmunkában – neten keresztül dolgozni. Sokat forgatom azért a tollat is, fekete zselés tollal szeretek a legjobban skiccelni. Van néhány kedves tárgy, ami az évek során nélkülözhetetlenné vált, ezeket ha dolgozni kell, mindenhova viszem magammal: vékony pengéjű sniccer, kis bőrborítású mérőszalag, alkoholos filc és zselés tollak. Tulajdonképpen minden korszakomból vannak ilyen szakmához kötődő tárgyak, amiket szeretek a közelemben tartani de nem hurcibálom magammal, többek között: mintázófa, tus toll, üvegvágó, gyémántcsiszoló, modellező csipesz, akvarell készlet, fémvonalzó, ragasztók, fogók, lukasztók..

Mi inspirál leginkább?
Engem hangulatok, helyzetek, beszélgetések, helyek inspirálnak talán leginkább, és a képek a Pinteresten. Helyek alatt főképp természeti helyeket értem, vagy különleges épített környezetet. Feltöltődéshez a legjobb szerintem a természet, alkotáshoz viszont nagyon szeretek a Pinteresten bóklászni, szép és minőségi tereket, bútorokat, lámpákat nézegetni, vagy csak szép fotókat anyagokról, tárgyakról, színekről, kompozíciókról. Ha megtalálom azt a stílust, amiben éppen alkotnom kell – referenciaképekben -, s tudok mellé párosítani textúrákat, színeket, akkor elkezdenek szikrák pattogni az agyamban és dobálja kifelé az ötleteket.
Máskor álomban jelentkezik egy új ötlet, vagy bevillan zuhanyzás közben, mert ha valami foglalkoztat, akkor tudat alatt is dolgozik bennem. Mivel nagyon szeretem, amit csinálok, szerencsére nem megerőltető szabadidőben is álmodozni – néha viszont muszáj félretenni, hogy ülepedjenek az ötletek, kikapcsolni sporttal vagy valami mással.

Melyik serkentőszer csúszik jobban munka mellé: kávé vagy tea? Esetleg rum?
Fűszeres tea, mint pl. Yogi tea vagy Chai latte. Nem vetem meg a jó bort sem, de az alkohol mindig elveszi a munkakedvem, így ha koncentrálni kell, inkább kihagyom.
Szeretek rágcsálni, azzal is jól tudom serkenteni az agyam. Friss vagy szárított gyümölcsök, magok határidő előtt mindig kéznél vannak.

Hogyan és mi által tudsz továbblendülni, ha elakadtál egy folyamat során?
Változó: van, amikor csak akkor, ha gyötröm a feladatot, van, hogy csak úgy, ha félreteszem egy időre. Az mindig segít, ha azt csinálom meg először, amit könnyebbnek tartok vagy több kedvem van hozzá. Ami a végére marad, azt meg a határidő szorítása miatt fogom tudni megcsinálni. Ha elakadok, sokat segít, ha megbeszélem a valakivel, de sokszor már az is elég, ha elmondom valakinek, nem kell, hogy hozzászóljon.

Hallgatsz-e zenét, esetleg rádiót munka közben? Ha igen, mit? Ha nem, akkor?
Zene! Többnyire kellemes, instrumentális háttérzene megy, de néha felpörgetem az ütemet, ha még gyorsabban kell megcsinálni valamit. Nagyon ritkán van szükségem csendre. A zenére sokkal nagyobb szükségem van.

Mi hiányzik leginkább az asztalodról, hogy jobban menjen a munka? Minek örülnél igazán?
Húú, most éppen nagyon szeretnék egy Microsoft Surface Studio-t. Tulajdonképpen egy olyan számítógépet, amivel játék a virtuális kézi rajz, tervezésre született, igényes, formatervezett, okos, színhelyes.

Dóriról mindenféle egyebet is megtudhattok ropogós-friss weboldalán: www.nadoro.hu

Colourful_Ujszaszi

Tarka sorozatunkban arra kérjük a FISE-tagokat, hogy egy választott színre komponálva rendezzenek össze személyes installációt a körülöttük található tárgyakból, ezt fotózzák le, és a képen szereplő valamely tárgyról meséljenek el egy történetet.
-----------------------------------------

Játékos: Újszászi Tünde képzőművész

Szín: fekete és fehér

Indoklás: Már egy ideje "fekete korszakom" élem, de mindig igyekszem fehéret is társítani hozzá.

Fő tárgy: Nehéz egyet kiemelni, mert a legtöbb tárgyhoz kötődöm érzelmileg, de megpróbálom.
Most a nagymamám fehér kötőtűit választom.

Ennek sztorija: Ha jól emlékszem, 10 éves lehettem, amikor a nagymamám, a „Pesti Mama”, édesanyám anyukája, megtanított kötni. A textil iránti érdeklődésemet Neki köszönhetem, s a csodálatos kötőtűkészletét azóta is gondosan őrizgetem, és használom.

Tündéről többet itt találhattok: http://tundeujszaszi.com

Horváth Kriszta munkapad 1

Mutasd az asztalod, én megmondom!

munkaPAD rovatunk aktuális válaszadója: HORVÁTH KRISZTINA, fotós
Ebben a sorozatban bemutatjuk hol és hogyan dolgoznak tagjaink, elmesélik és megmutatják hol lesz az ötletből terv, a tervből tárgy, termék, alkotás, és ehhez a folyamathoz mi minden egyéb társul még.

Mikor tudsz a legjobban dolgozni? Melyik napszak a legtermékenyebb számodra?
Ha munka, akkor azt hiszem hajnalban a legkoncentráltabb a figyelmem. Ha alkotás, akkor azt hiszem, bármelyik óra alkalmas lehet, csak meg tudjak teremteni hozzá egy nyugodt előszobát.

Melyik a tervezés-kivitelezés során legtöbbet használt tárgyad?
A fényképezőgép! De azt hiszem, ha jobban belegondolok a naptáramban lévő jegyzeteim és a ceruzám. Nagyon sokat írok, rajzolok. Infókat, terveket, gondolatokat, szóvicceket. Holnapot és tízévutánt. A naptáram naptárfunkciója azt hiszem másodlagos.

Mi inspirál leginkább?
Ha a környezetem, a körülettem lévő emberek jól vannak.

Melyik serkentőszer csúszik jobban munka mellé: kávé vagy tea? Esetleg rum?
Reggel nagyküblikávé, napközben hideg citromos tea csatosüvegből, este a laborban sör.

Hogyan és mi által tudsz továbblendülni, ha elakadtál egy folyamat során?
Talán ha hagyom, nyugtatom egy kicsit és más gondolatot mozgatok meg, vagy magamat, a testemet. A Duna parti séták kutyáimmal mindig segítettek. A rohanga-goranga.

Hallgatsz-e zenét, esetleg rádiót munka közben? Ha igen, mit? Ha nem, akkor?
Én is meglepődtem magamon, amikor észrevettem, hogy szeretem a csendet. Csendben szeretek dolgozni. Persze, a hívótálcák mosogatásánál már jöhet a Barabás Lőrinc.

Mi hiányzik leginkább az asztalodról, hogy jobban menjen a munka? Minek örülnél igazán?
Bármennyire próbálok dacolni a világgal, de be kell látnom, hogy egy asztal jól jönne.

Speciális kiegészítés a képekhez: 3 képet készítettem, ez 3 munkapad-variáció, mivel nincs asztalom. A gang, a raktár és a szobabelső az a három színtér, aminek minden zegzuga munkám színtere. Ezek fotóját fóliára nyomtattam és összefotóztam.
Apró albérletemből indult el közös történetünk a képekkel. Otthonom minden zegzuga egy-egy kép története. A házunk legtetején egy gangos teraszon és egy padlástéren keresztül jutok el a belső térig. Olyan ez az út, mint egy kép útja. Ez a három helyszín a munkapadom. Ezen három színtérről készült fotókat nyomtattam fóliára és helyeztem egymásra olyan sorrendben, mint ahogy hazaérkezem. Előtér-középtér-háttér.

Krisztina további fotóit és munkáit itt találhatjátok:
http://fenyszedok.hu/horvathkrisztina/index.html

A kiállítást 2016. szeptember 13-án kedden 18 órakor,
Stomfai Krisztina ékszertervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára nyitja meg.
Megtekinthető 2016. szeptember 21-ig, munkanapokon 13-18 óra között

2015. október 2-án a Design Hét keretében, a FISE Galéria által negyedik alkalommal megrendezett Design Párbajon (DESIGN FALAT / FALAT DESIGN), a FISE művésztanár tagjaiból és az ő diákjaikból összeállított csapatok mérték össze már másodjára kreativitásukat egy workshop keretén belül. A négyfős csapatoknak három óra alatt, kizárólag a helyszínen kapott anyagok, eszközök felhasználásával és bizonyos tervezési kritériumoknak megfelelve kellett a Kubizmus című fiktív kiállításunk megnyitójára olyan tálaló és szervírozó eszközöket tervezni és modellezni, amelyeket Góg Angéla food designert alkotásai és a kiállítás mottója inspiráltak. Az elkészült munkákat szakmabeli bírálókból összeállított zsűri értékelte.

Az öt csapat jó hangulatú párbaját a budapesti Kisképző (Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola / Szakgimnázium és Kollégium) csapata nyerte meg. A párbajon az iskola felnőtt ötvös képzését képviselő diákok Németh Orsolya, Kovács Emese és Brada Hedvig voltak, Szilos András művésztanár irányításával.

A verseny díjaként a nyertes csapat lehetőséget kapott egy kiállításon való bemutatkozásra a FISE Galériában. A kiállítás keretében az iskola nappali és esti munkarendű ötvös szakos képzésének több évtized alatt kidolgozott, a mai kor igényei szerint aktualizált tanmenetének és feladatainak átfogó bemutatása valósul meg.

Knetik Dóra

Nyár van - még egy kicsit.
Úgyhogy itt még folytatódik a nyári ujjongás, ugrándozás, un-unatkozás.
(A bejegyzést nem támogatta senki.) (Pedig igény lenne rá!)

Ezek itt Knetik Dóra, keramikus válaszai.

Ha nyár – akkor pihenés?
Sufni renoválás.
Hegy vagy vízpart?
Sufni.
Hogyan-mivel-kivel frissülsz a hőségben?
Unicum a sufniban, slag a kertben.
Mit nem hagynál ki semmi pénzért a nyári események közül?
22 fokban a 18 fokos Dunában úszni a kacsákkal, persze utána egy unicum (+ egy 5 fokos sör, hogy nyáriasabb legyen az élmény).

Mi a legtutibb nyári tárgyad – kiegészítőd?
A csatolt képen a megfejtés.

https://www.behance.net/doraknetik

Zsömbör Kriszta és a függőágy

Nyár van, szabadság, szórakozás, szeplők, szívószál szörpben.
Vajon mit csinálnak ilyenkor a FISE-tagok? Mini-interjú sorozatunkban ezt igyekszünk feltérképezni.

Zsömbör Krisztina művészeti menedzsert az elmélet szak képviseletében kérdeztük meg.

Ha nyár – akkor pihenés?
Pihenés aktívan, szigorúan munka nélkül. Lehetőleg város és természet, étel és ital, művészet és design egyvelege. A természetben bármi, ami megfog - egy rovar mintázata, egy fa habitusa, a víz színe vihar előtt. Inkább vonat; ha nincs más, repülő, néha autó. A városban sok-sok séta, építészeti élmény, múzeum és kortárs művészeti esemény.

Hegy vagy vízpart?
Vízpart a hegyek lábánál. Az a legjobb. Például egy eldugott tó az Alpokba, vagy egy apró déli halászfalu. De a nagyvárost sem vetem meg, pláne, ha vízparton van.

Hogyan-mivel-kivel frissülsz a hőségben?
Az a bizonyos hegyvidéki vízparti árnyék jól esik, legyen bárhol, de a hűvös pincék és légkondicionált múzeumok is bejönnek. Mindez sok fagyival, jéghideg gyümölccsel, délutáni olvasgatással és szunyókálással, késő esti könnyű vacsorákkal.

Mit nem hagynál ki semmi pénzért a nyári események közül?
Mindig más. Ami biztos: egy jó regény, néhány művészeti és design magazin, tenger, de legalább egy tó, kávézó, cukrászda és hétvégi piac a világ bármely pontján. Idén az ARTplacc, Budapest Cake Túra, a Manifesta, a Velencei Biennále és valahol egy tó. Ha mind nem is fér bele a nyárba, legalább marad valami őszre is.

Mi a legtutibb nyári tárgyad – kiegészítőd?
Most épp a függőágyra esküszöm és a benne megtapasztalt különös perspektívára, amitől kicsit más lesz minden.