Ékszerek Éjszakája – már az első is nagy siker volt!

A FISE hét ékszertervező művészből álló szervezőcsapata a kortárs ékszer népszerűsítésére hozta létre az Ékszerek Éjszakája Budapest projektet 2014 őszén, mely egy valóban hiánypótló kezdeményezésnek bizonyult.

Besnyői Rita, Dés-Kertész Dóra és Kerékgyártó Szilvia a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskolában tanultak, és immáron három éve létrehozták a Hajós utcai Ékezet Galériát, ahol nemcsak készítik egyedi ékszereiket, hanem ötvös workshopokat tartanak, kiállításokat rendeznek.
Huber Kinga, Kecskés Orsolya, Stomfai Krisztina és Vékony Fanni a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) diákjai voltak. Több mint négy éves sikeres együttműködésük gyümölcse több budapesti kiállítás, és közös bemutatkozásuk a müncheni „Schmuck” rendezvényen is, mely jelenleg Európa legnagyobb kortárs ékszer seregszemléje.

Az Ékszerek Éjszakája Budapest megrendezésével a szervezők célja egy hagyományteremtő, évről évre ismétlődő, nemzetközi színvonalú kulturális esemény létrehozása volt a hasonló profilú müncheni (Schmuck), illetve bécsi rendezvények (Nacht der Schmuckkunst/Wiener Schmucktage) mintájára.
A fesztivált mintegy egy éves szervező munka előzte meg. A több mint 50 kiállító művész, a budapesti ötvös képzésben résztvevő intézmények (MOME, Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Szakképző Iskola és a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium) és a kiállítási helyszínek a szervező csoport felkérésére vettek részt a rendezvényen. A Design Terminál együttműködő partnerként az Ékszerek Éjszakája Központi kiállításának helyszínét biztosította.

2015. november 13-án délután 16 órakor elindult az első Ékszerek Éjszakája Budapest kortárs ékszerművészeti fesztivál, melynek keretében Budapest szerte 28 helyszínen mintegy 50 ékszertervező kiállításait tekinthette meg a közönség. A kiállításokat színesítő programokat elsősorban a megnyitó éjszakára szervezték, de számos kiállítás a következő hetekben is látogatható volt.
Az Ékszerek Éjszakája Budapest a Design Terminálban megrendezett központi kiállítás megnyitójával és a „Kontakt” című ékszerpályázat ünnepélyes díjátadójával indult. A kiállítást, melyre az est folyamán több száz látogató érkezett, a rendezvény fővédnöke, Szabó T. Anna költő nyitotta meg. A pályázaton a több mint 40 beérkezett pályamunka közül a zsűri (Szabó T. Anna költő, Dragomán György író, Somosi Rita művészettörténész, a kiállítás kurátora, Stomfai Krisztina ékszertervező és Lipóczki Ákos, a MOME Tárgyalkotó tanszékének vezetője) a fődíjat Tóth Zoltánnak ítélte, „Capoeira – full kontakt” című munkájáért. Diák kategóriában Széles Dániel, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium hallgatója nyert, „Nyakék Anyámnak” című munkájával. A közönségdíjas ékszer, melyre internetes szavazáson lehetett voksolni, Buzás Andrea „Maréknyi Szeretet” című gyűrűje lett. A három díjnyertes alkotás november 22-ig volt megtekinthető a Design Terminál előtti Pavilonban.

A nyertesek egyik díja, hogy 2016. május 3-20-ig mindhárom művész bemutatkozási lehetőséget kap egy közös kiállítás keretében a FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesülete) V. ker. Kálmán Imre u. 16. sz. alatti galériájában.
Az összes pályázó egy különlegesen személyes ajándékban is részesülhetett a rendezvény fővédnöke által: Szabó T. Anna minden ékszerhez verset írt, melyek az alkotásokból készült online katalógusban is olvashatók: http://issuu.com/ekszerekejszakajabudapest/docs/kontakt

Az központi kiállítás mellett minden az összes kiállítás nagy érdeklődésnek örvendett. Az est folyamán a 28 kiállítási helyszínen mintegy 2000 látogató járt. A programot a kiállító művészek által szervezett vezetett, csoportos design túrák, meghívott szakemberek előadásai, táncos-zenés performanszok és szakmai bemutatók színesítették.

A sikeres első év után a szervezők ezért 2016 novemberében ismét tervezik az Ékszerek Éjszakája Budapest fesztivál megrendezését. A FISE Ékszerek Éjszakája Budapest Csoport 2016-ban számos új, izgalmas és színvonalas helyszínnel, még több kiváló alkotóval és sok újdonsággal jelentkezik majd.

Az Ékszerek Éjszakája Budapest néhány fontosabb médiamegjelenésének linkjei:
http://www.mediaklikk.hu/2015/12/03/a-hely-ekszerek-ejszakaja
http://www.mediaklikk.hu/video/aranymetszes-2015-12-02-i-adas
http://www.petofilive.hu/video/elo-kozvetites-az-ekszerek-ejszakajarol
http://nol.hu/kultura/betonnal-nevelnek-a-konzervativ-magyarokat-1574863
http://gazdasagiradio.hu/cimlap/ilyen-egy-igazan-jo-ekszer-4974
http://hvg.hu/hvgfriss/2015.45/201545_kiallitas__performance_ekszerek_ej...
http://fixhd.tv/videotar/lejatszo/5609
http://artnews.hu/2015/09/17/kortars-ekszer-art-craft-design-ekszerek-ej...
http://www.kulturpart.hu/kepzo/48174/kulonleges_kincsek_lepik_el_budapestet
http://magyarhirlap.hu/cikk/40263/Eloszor_Ekszerek_ejszakaja
http://www.tozsdeforum.hu/extra/kultura/nezd-mas-szemmel-az-ekszereket-5...
http://ridikulmagazin.hu/cikk-kortars-magyar-ekszereszek.htm
http://divany.hu/raktar/2015/11/13/ekszerek_ejszakaja/
https://budapestinfo.hu/mhirek/item/1140-minket-meggy%C5%91z%C3%B6tt-az-...